Kategória: Szerelem

Én mindig csodálattal néztem azokat a kapcsolatokat, ahol minden tökéletes. Látszólag.
És én el is hittem mindig, hogy ilyennek kell lennie.
Tökéletesnek, felhők és viharok nélkül.

Kívülről tekintve minden kapcsolat harmonikus, azt látjuk, hogy szinte szavak nélkül megértik egymást a felek, totálisan kiegészítik a másikat és mi is erre vágyunk. De amikor közelebbről szemügyre vesszük ezeket a tökéletes párokat, kiderül, hogy nem mindig minden egyenes, fekete vagy fehér. Sosem az.

Ekkor jövünk rá, hogy egy párkapcsolat hepehupás, hegyek – völgyek váltakoznak és ez így van rendjén. Ettől olyan egész, ettől válik kiegyensúlyozottá, ettől színes. Mint a Jin és a Jang, az értelem és az érzelem, egy kis rossz a jóban és egy kis jó a rosszban. Ez a tökéletesség.

Amikor úgy érezzük, hogy túl sokat küzdünk egy kapcsolatban, sose felejtsük el, hogy a másik fél is küzd, magunkat látjuk benne, mert ez oda-vissza játék. Ha mi elbizonytalanodunk, az elbizonytalanítja a partnerünket is. A helyzet fordítva is igaz, mert közösen játsszuk ezt a játékot, mert így döntöttünk, hogy kitartunk egymás mellett. DE! Amikor már tudjuk ezt egymásról, akkor könnyű lesz kezelni is.

Hevesebb viták során az ember könnyebben engedi el a számára kellemetlen kapcsolatokat. Nincs szüksége drámára, nincs szüksége feleslegesen gerjesztett feszültségre. És az a helyzet, hogy senkinek sincsen szüksége rá.
Ekkor jön el egy pont, amikor ezen felül akarnak és tudnak is kerekedni.

Már nincs menekülés, hanem maradás van.
Nem futok el sem én, sem Ő.
Meg kell tenni a másik felé az első lépést, és fogadni is tudni kell ezt a közeledést. Egy érintés, egy simogatás, egy bújás, mind szavak nélküli kommunikáció, mikor nehéz megszólalni.  Ezek apró dolgok, de néhány kapcsolatban mérföldkőnek számítanak, ezt kell értékelni, el kell engedni a félreértéseket, és ott maradni. Mert Ő is ott maradt, egy ajtócsapkodás után, nem ment el, mert úgy döntött, hogy marad.
Tudni kell szeretni akkor is, amikor nehéz őt szeretni, mert Ő is szeret, amikor nehéz engem szeretni.

Innentől tud jól működni egy párkapcsolat. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már működik is.

Hiányoznak…

…a régimódi randizási szokások.

Már vagy ezer éve nem randiztam, de, ha megtörténne, valahogyan úgy tudnám elképzelni, mint “régen”.  Volt egy bája a régimódi randevúzási és ismerkedési szokásoknak. Néha megmosolyogva, kissé sóvárogva nézem a filmek által megmutatott találkozásokat, ahol még a hibázási lehetőség is ki van zárva.

Szóval, úgy tudnám elképzelni, hogy  egy virágcsokorral érkezik hozzám. Nem kell nagy, elég egy olyan jelképes kis csokor, amiből érzem, hogy gondolt rám, hogy örömöt akar szerezni nekem. Kicsit elcsépeltnek tűnhet a kívánságom, de én nagyon szeretem a virágillatot a lakásban.

Fontosnak tartom, hogy időben érkezzen.  Én ugyanis nagyon intenzíven várok. Ha például megbeszéljük, hogy 18.00-ra érkezik, akkor én már 5 órakor elkezdek örülni és szinte már teljesen elkészülök. Minél előrébb halad az idő, annál izgatottabb leszek és elkezdem díszbe öltöztetni a szívemet.

Szeretem, ha egy férfi előre tervez, ha nem tőlem várja el, hogy kitaláljam mi legyen a program. Mindegy, hogy vacsora, vagy séta lesz, de kész tervvel kell érkeznie a napot/estét illetően. Nem kell lenyűgöznie mindenféle drága holmival, bőven elég, ha odafigyel rám és érdeklődve hallgat engem, hiszen ugyan ezt megkapja tőlem is.

Szeretnék beszélgetni, megismerni a másikat, önfeledten nevetni mindenféle álarc nélkül, hogy megláthassam a másik valódi énjét.
Szeretnék izgulni, hogy vajon hogyan sikerül az este és epekedve várni mi lesz a folytatás.
Szeretném izgatottan fürkészni a telefonomat, hogy mikor ír már és amikor megérkezik a várva várt üzenet, akkor hajnalig csetelni, mert annyi mondandónk van még egymásnak. Alig aludni az éjszaka, de másnap mégis frissen ébredni, mert még a fáradtság is oly édes lenne.
Szeretnék hiányozni neki, hiszen nekem is hiányozna Ő, nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítana.
Egyszerűen csak szeretnék pillangókat a gyomromba. Ez pont ennyire egyszerű.

És utána szeretném ezeket ismételni egészen addig, amíg úgy nem érezzük, hogy a másik jelenti számunkra az életet, hogy megtaláltuk a másik felünket, akivel minden jobb, mint nélküle.