Amikor majd ez az egész véget ér…tettem fel a költői kérdést?! vagy inkább tettem egy megállapítást közel két hónapja.
Szó volt benne arról, hogyha majd ez az egész véget ér, mennyi minden változik majd, miket fogunk újra vagy jobban értékelni, mi lesz az amit feltétlenül megváltoztatunk és mi az, amit meg fogunk tenni.
Most azt kérdezem, így, hogy ez az egész véget ért, végül megtanultuk becsülni az életünket?
Megtanultuk látni a boldogságot a boldogtalanságban, a rendet a káoszban, a békét a gondban? Más szemmel nézzük és észrevesszük az apróságokat?
Végül felvettük a legszínesebb ruhánkat? Elmentünk újra a kedvenc helyünkre? Átértékeltük az emberi kapcsolatainkat?
Nem, egyiket sem tettük meg. Megálltunk három hónapra, gondolkodtunk a fentieken, sajnálkoztunk, túléltünk, összeomlottunk, de nem álltunk fel. Visszatért minden a régi kerékvágásba, mert változtatni nehéz és félünk tőle. Autók tömkelege hömpölyög az utakon, futunk, rohanunk újra és újra, futjuk ugyanazokat a köröket, de csak körbe és körbe és körbe, sosem egyenesen.
Beleragadtunk a monotonitásba, hiányoltuk a barátokat, szülőket, nagyszülőket. Ki volt mellettünk ebben az elmúlt három hónapban? Értékeljük most a velük töltött időt? Értékeljük most a szabadságot? Többet járunk el hozzájuk/velük? Ezek nagyon fontos kérdések.
Kapcsolatok szakadtak meg, mert annyira a mókuskerékben élünk, hogy már nem tudjuk élvezni és becsülni, sem a magunkkal, sem a társas kapcsolatainkkal töltött időt.
Ha te magad nem változol, akkor a körülmények sem fognak. Először magadon kell dolgoznod ahhoz, hogy fejlődhess és felelősségteljesen élhess.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: