Meglepő tény, de igaz, hogy amikor elérünk egy bizonyos korhoz már egész másképp tekintünk az ismerkedésre is.
Nincs ebben semmi furcsa, hiszen változunk és már tudjuk, mire van szükségünk.
Ha elmúltál harminc, akkor nagy valószínűséggel már túljutottál olyan pontokon, amiket már nem veszel újra és újra magadra. Már nincs időd és energiád azon agyalni, hogy kibogozd a megfejthetetlen hideg-meleg üzenetváltásokat.
Harminc felett már teljesen természetes azt kimondani, hogy komoly kapcsolatot keresel, hogy gyerekre vágysz és családot szeretnél alapítani pár éven belül. Ugyanis ennek ez a rendje.
Már nincsen kedved játszmázni és arra várni, hogy mégis mikor dob rád a másik egy üzenetet, mi az amin éppen megsértődik, már nem kell átgondolnod mielőtt kimondod a gondolataidat, mert már nem érdekel, hogy a környezet hogyan reagál erre, és eljön az idő, amikor már nem heti 1 találkára vágysz.
Azzal is tisztában vagy már, hogy gyermeked leendő apja nem sírvaröhögős emojikkal kommunikál és nem tűnik el napokra. Harminc éves korodra már többet vársz el egy embertől annál, hogy a szándékait találgasd,
Már olyan embert keresel magad mellé, aki szívesebben néz rád, mint a telefonjára, akinél a szeretlek és hiányzol szavakat, tettek követnek, olyanra vágysz, aki időt és energiát fektet a kapcsolatotokba, olyat, aki nem titkol el téged a barátai elől, akivel, ha kell, tökéletesen bolondok lehettek együtt, aki reggel egy ágyba hozott, forró kávéval ébreszt és este csókkal köszön el, mert veled fekszik és veled kel.
Úgy gondolom ezek az “elvárások” már nem teljesíthetetlenek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: