Mire ez az egész véget ér, megtanuljuk becsülni az életünket.

Otthon biztonságban vagyunk, mégis félve jut idő a gondolatokra, a múltra, a megélt fájdalmakra.

Átértékeljük az emberi kapcsolatainkat, a szerelmet, a barátokat, a családot. Megtanuljuk látni a boldogságot a boldogtalanságban, a rendet a káoszban, a békét a gondban. Más szemmel nézzük majd és észrevesszük az apróságokat, ami eddig zavart, akkor már nem fog.  Értékelni és érteni fogjuk a parányi figyelmességeket, az félve elejtett mondatokat, a lopott csókokat, az érintést, az együtt töltött fizikális időt.

Mert…

Amikor majd ez az egész véget ér, felvesszük a legszínesebb ruhánkat, és ezért senki nem fog minket a hátunk mögött megmosolyogni.

Amikor majd ez az egész véget ér, kávéházak teraszán fogjuk szürcsölni a jeges limonádét és nem bosszankodunk semmin.

Amikor majd ez az egész véget ér, moziba megyünk, és a hűtött, sötét teremben, nagy adag pattogatott kukoricával az ölünkben, hollywoodi álmokat fogunk dédelgetni.

Amikor majd ez az egész véget ér, egy forró, nyári délutánon egymás után fogunk inni az üvegből, és hagyjuk, hogy a nap égette vállunk összeérjen.

Amikor majd ez az egész véget ér, együtt fogjuk felfedezni a világot, és ami eddig álom volt, azt valóra váltjuk

Amikor majd ez az egész véget ér, szeretni fogunk, tiszta, őszinte szívvel

Amikor majd ez az egész véget ér, találkozni fogunk azokkal, akiket eddig elfeledtünk

És amikor ez az egész véget ér, igyekszünk majd nem gondolni erre az egészre.

Jött az élet:
– Tessék itt egy lehetőség, tessék, itt vagyok, élj

Te:
– Nem érek rá, annyi dolgom van. A csekkek, a mosnivaló, a határidők…

Jött az élet:
– Gyere mutatok neked valami szépet, nézz körbe, a világ gyönyörű, hatalmas hegyek vannak, végtelen tengerek, napfelkelte és erdők csendje. Gyere,  megmutatom

Te:
– Nem érek rá, nem mehetek, éppen rengeteg a tennivalóm, talán majd később

Jött az élet:
– Megmutatom neked a szerelmet. Itt van, odaadom neked, a tied, nyújtsd ki érte a kezed

Te:
– Sajnálom, de nem lehet, félek tőle. Jó lesz itt nekem, magammal, nem lehetek éppen most szerelmes, hiszen annyi problémám van, talán majd máskor.

Jött az élet:
– Legyél végre boldog, legyél végre szabad, élj végre jól, tied vagyok, neked adom magam, csak menjél végre és csináld azt, amit szeretsz.

Te:
– Annyi a baj és a gond. Hogy lehetnék boldog? Hogy lehetnék szabad? Dolgoznom kell, pénzt keresni, sok pénz kell, nincs időm…mert a gyerekkorom, mert az anyám, mert a főnököm, mert a volt párom, mert a múltam, mert, mert, mert….

Jött a halál: Gyere, mennünk kell!

Most nagyon figyelj! Jó lenne valami társulás.  Olyan kölcsönösen előnyös mindkettőnknek.

Nekem igazság szerint egy cinkostárs kell ehhez a nyárhoz. Akiben védőháló nélkül bízhatok. Meg majd fedezi a hátam.

Hogy mit is szeretnék pontosan? 

Jó, hogy kérdezed, majdnem elfelejtettem, mert erről mindenképpen beszélnünk kell, mielőtt társulunk.

Például, megenni egy gyrost, szerda délután, valamelyik körúti falatozóban. Vagy ott a Duna-parton van egy, na, az pont tökéletes is lesz. Kicsit retró a hely, de szerintem neked pont tetszene. Várhatnál ott rám, mondjuk szerda esténként.

Vagy ihatnánk egy jó pohár hideg rosét, amikor olvad a város, lent a rakparton és nézhetnénk, ahogyan élettel telik meg a város. Utána fagyizhatnánk is, a kedvencem a levendulás, mondd, azt kipróbáltad már?

Majd amikor megunjuk a pesti forró nyüzsgést, akkor eltűnhetnénk pár napra a Balatonra. Ehetnénk egy lángost, sok tejföllel, persze a sajt sem hiányozna róla. A strandon bekenhetnénk egymás hátát naptejjel, meg idióta képeket készíthetnénk, miközben nagyon sokat röhögünk. Lubickolhatnánk önfeledten a tóban és egyensúlyozhatnánk a gumimatracon, éjszaka pedig az átforrósodott szobánktól várnánk majd az enyhülést.

Igen, egyszer jó lenne szétázni az esőben, meg színházba is menni.

Tetszeni is jó lenne neked ezen a nyáron,

…meg paradicsomot venni, epret és barackot, hogy a kettő között mi az összefüggés, azt ne kérdezd, csak így jutott eszembe.

Ne ijedj meg, még nincsen vége, kifogyhatatlan vagyok az ötletekből. 

Mondjuk, válasszunk ki egy nagyon nyári dalt, amiről a másik jut az eszünkbe.

Panaszkodjunk a munka, meg az uborkaszezon miatt, aztán vágjuk a centit a szabadságig.

Valahol énekelni is kellene egy buliban hajnalig, karaokeztál már? Én azt nagyon tudok.

Sétálni is jó lenne egyet a pesti éjszakában és virágot is küldhetnél nekem, csak úgy, játékból.

…és néha rajtam felejthetnéd a tekinteted, és hagyhatnád is néhanapján,

Ha ez mind jól megy, lehet, hosszabb időre is társulhatnánk.

Mit szólsz hozzá, bajtárs?

“Szerencsére” tele van az internet hasznos tippekkel és tanácsokkal, hogy adott helyzetben mire gondol a férfi.

Úgy gondolom, hogy végtelenül egyszerű kitalálni, hogy kitől mire számíthatsz. Egy dolog fontos, hogy nem kell félremagyarázni az egyértelműen intő jeleket.

Nem, te nem vagy kivétel, hanem tipikus eset. Úgyhogy jól jegyezd meg a szabályt: egy pasi akkor nem hív fel, ha nem akar felhívni. Ha úgy érzed, hogy a fickót teljesen hidegen hagyod, akkor jól érzed, mert úgy is van. Nincs kivétel.

Minden film, minden regény azt sugallja, hogy várjunk az igazira… Van, hogy csak a cél lebeg a szemünk előtt, és nem vesszük észre a jeleket. Összetévesztjük az érdeklődést a közönnyel. A komolyat a komolytalannal.

Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Miért nem hív vissza? Miért tagadtatja le magát? Miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak: az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora.

Miért kell folyton trükköznünk? Talán azért, mert gyávák vagyunk? Félünk a másik szemébe mondani a rettegett, de nyilvánvaló igazságot. Az igazság rém egyszerű: nem érdekled annyira, hogy a valós idejéből áldozzon rád – de ezt sosem mondaná a szemedbe, hiszen akkor elveszítené az unaloműző beszélgetőpartnerét/bármikor előkapható dugi barátnőjét.

Az az igazság, hogy ha nem vállal fel téged most, akkor soha nem is fog. Ha azt mondja, hogy nem akar kapcsolatot, akkor az a helyzet, hogy VELED nem akar. Ha azt mondja nem jó az időzítés, vagy nem kész egy kapcsolatra, akkor te bele fogsz kényszerülni egy örökös várakozásba. Azonban semmi nem változik…

Az igazság az, hogy hiába van hosszú előéletetek, ettől még nem lesz közös jövőtök. A kegyetlen igazság az, hogy ha veled akarna lenni, veled lenne és azt akarná, hogy te is csak vele legyél. Az igazság az, hogy ha mindig elfoglalt, akkor nem vagy neki annyira fontos, hogy időt találjon rád.

A fájó igazság az, hogy ha mindig arra hivatkozik, hogy a köztetek lévő kapocs különleges és úgy jó, ahogy van, akkor mások is vannak a képben.  Ha nem visz magával olyan eseményekre, ahová elvihetne, akkor szingliként megy, hogy másokat is megismerhessen.

Ha folyton abba kapaszkodsz, hogy nektek dolgotok van egymással, hiszen folyton egymásba botlotok, akkor az élet éppen azt tanítja neked, hogy vedd észre, hogy kinek vagy fontos, és ne pazarold olyanokra az idődet, akik nem adnak neked semmit. Ez a kegyetlen igazság.

Az igazság az, hogy aki mindig arra hivatkozik, hogy nem szereti a hisztit és a drámát, egyszerűen nem kíváncsi az érveidre. Ha csak a szocmédián keresztül érintkeztek, akkor nem te vagy az egyetlen, akivel ezt a játékot játssza.

A szomorú igazság az, hogy soha nem fogod megkapni tőle, amire vágysz. Hiszen bármit is mond, a tetteivel nem választ téged, csak használ. Minél tovább hagyod, annál nehezebben fogsz kimászni belőle.

Az a férfi, akiben valóban megmozdítottál valamit, nem ismer sem embert, sem istent. Keresi az alkalmat, hogy a közeledbe férkőzhessen: szóban, írásban és 3D-ben is. Minden nap jelét adja annak, hogy gondol rád: bókokat, kedves megjegyzéseket, zeneszámot vagy épp egy érdekes témát oszt meg veled, hogy kialakítsa a napi kapcsolatot, és jobban megismerhessen.

Az a pasi, aki szeretne tőled valamit, minden adandó alkalommal randira fog hívni – nem keres kifogásokat, nem panaszkodik, hogy mennyire fáradt és elfoglalt. Helyette inkább találkozik veled, mert előrébb sorol téged, mint azt a plusz 3 óra alvást.

Rövidre fogva: aki AKAR valamit, az minden helyzetre talál megoldást – aki pedig nem, az kifogást.

Éppen ezért azt tanácsolom minden nőtársamnak: ne hazudj magadnak egy hamis illúzió kedvéért, hiszen te is tudod, hogy ennek csalódás a vége! És csak arra a pasira áldozz időt, aki nem szorul mentegetőzésre, mert teljesen egyértelmű, hogy mik a szándékai veled!

Egyszer eljön az idő, amikor véget kell vetni bizonyos dolgoknak. Nehéz dolog várni, főleg ha azt sem tudjuk mire.

Az elmúlt napokban volt időm gondolkodni, hogy miben buknak el a kapcsolatok? Mindegy milyen régóta tart, van bennük valami közös. Ez pedig a kommunikáció. Ezen múlik szinte minden. Ugyanis a szavaknak ereje van, képes a szív beleszorulni egy-egy mondatba, az eszünk meg nagyokat kacag közben.

Felidéztem nagyon sok régi emléket, hogy hol ronthattuk el. Igen, nem véletlen a többesszám, mert ezt együtt csináltuk. Együtt tettük tönkre. A ki nem mondott gondolatok, szavak, amik ott voltak végig, mégsem hagyták el a szánkat.

Vajon ma, ezen a napon, más lenne, ha akkor nem így döntünk? Ha megbeszéltük volna, ha kimondtuk volna, vagy ha akkor inkább mégis csendben maradtunk volna? Most vajon terveznénk, keresnénk, kutatnák a közös lehetőségeket? A közös otthonunkat, utazásunkat, vágyainkat? Megőriztük volna a szerelmünket? A válasz igen.

Ugyanis, a körülmények áldozatai lettünk. Nem a gondolkodásmódunkkal volt a baj, hanem a körülménnyel. Túl hirtelen és túl sok minden változott, és ezt nem tudtuk kezelni. De ma már mindketten tudjuk, hogy kár volt, nem lett volna szabad ilyen könnyen elengedni.

Ma, ezen a napon, már tudom, hogy a “majdnem” kapcsolatunk nem vezet sehova. Mert még mindig ott vagyunk egymásnak, annak ellenére, hogy hónapok teltek el. Még mindig visszatérünk egymáshoz, mert egymásban nyugszunk meg, ahogyan az elmúlt évben mindig.

De most, döntened kell. Mész vagy maradsz?

Mert amikor rájövök arra, hogy a szívem nem tud folyamatosan egy átmeneti helyzetben lenni, akkor onnantól kezdve a bizonytalanság teret kap, és veszteni fogsz. Nem tudok a “majdnem” kapcsolatod lenni. Nem vagyok egy végtelen, soha ki nem ürülő energiaforrás.

Szóval döntened kell, hogy mész vagy maradsz, mert én már nem leszek a “majdnem” kapcsolatod.

Sokat gondolkodom, mikor az élet 1-1 területén beüt a “nagy bummm”. Tudod, amikor olyan erővel kapod az élettől a pofonokat, hogy a padlón fekve, eszed ágában sincs felkelni, nehogy megint elérhető távolságba kerülj.

De mi törheti meg így az életet? Mi az a “nagy bummm”, ami miatt feladod? Szerelmi csalódás, munkahelyi válság, család, betegség? Az a helyzet, hogy mindenkinek más. Mindenki máshogyan éli meg az adott szituációt, amibe belekerül. Olyankor lehet, hogy gyászol valamit, a meg nem élt dolgokat, a ki nem mondott szavakat, a tettei következményeit, a hozzá közel állók elvesztését.

Mennyire tudunk különbséget tenni? Abban, hogy mi mennyire fáj? Hogyan dolgozzuk fel? Van az életben olyan, ami mindennél jobban megrendít, sőt letaglóz, és akkor, abban a pillanatban semmi másra nem tudsz gondolni.

Amikor leül veled szemben valaki és azt mondja:

“- Hölgyem, megkaptuk az eredményeket. Nincsenek jó hírek. Önnek méhnyakrákja van, de ebben az állapotban, jó túlélési arányokkal lehet számolni. További egyeztetést igényel, a lehetséges kezelések kiválasztása.”

Kismillió kérdés merül fel ilyenkor. Mit jelent az, hogy jó túlélési arány? Mi számít annak? A 20% már az? Mégis hogyan? Milyen élet ez? További lehetséges kezelések? Milyen kezelések? Azok milyen károkat okoznak majd? Többet segít, mint ront a helyzeten? Mit kell figyelembe venni? Nyilván a túlélést, még akkor is, ha az életminőség utána nem 100%-ban folytatható…

Utána, hogyan tovább? Értesítesz bárkit? Ha értesíted, mit mondasz neki? Elmondod a teljes igazságot? Vajon megértenék? Átéreznék a fájdalmadat? Nem, dehogy, kevesen éreznék át, mert nem tudhatják, hogy milyen ez. És ezzel semmi baj sincsen. És azzal sem, ha hálát adnak az égnek, hogy ez nem velük történik. Még hallgatsz, nem mondod, mert nem jönnek ki szavak a torkodon.

És amikor másnap, random megkérdezik tőled, hogy “Hogy vagy?”, te csak annyit írsz, hogy minden rendben. Ezzel letudva egy időre a kérdezősködést, legalábbis addig, amíg te magadban le nem tisztáztad, hogy kinek, mit és mikor fogsz elmondani.