Élnünk kellett volna…

Emlékszel? Van egy ilyen dal, hogy Élnünk kellett volna…Így 3 ponttal a végén írva, mert 1 pontnak, nincsen jelentősége.

Nekem erről az jut eszembe, hogy igazság szerint mi sosem éltünk. Úgy igazán. Igaz? Szerintem te is így gondolod. Sosem tettünk őrültségeket, sosem feszegettük a határokat. És itt most nem arra gondolok, hogy meg kellett volna másznunk a Mount Everestet, vagy bungee jumpingolni kötél nélkül, netán kiugrani egy Cessna 172-ből ejtőernyő nélkül.

Hanem arra, hogy sosem kentünk egymás arcára tejszínhabot a tortáról, sosem fogócskáztunk a lakásban, sosem nevettünk önfeledten, mikor valamelyikünk orra esett, egy-egy ilyen alkalommal, sosem ücsörögtünk órákat a kandalló előtt, sosem futottunk a Duna-parton kiabálva, sosem löktük le egymást az ágyról, sosem játszottunk, sosem bolondoztunk úgy igazán.

Ezeknek meg kellett volna történnie.

Néha nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne keresselek. Szerinted mi a jobb? Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem? Én sajnos nem tudom a kérdésre a választ, de azt tudom, hogyan reagálnál rá, ha jelentkeznék.

Emlékszel, mikor elküldted azt a videót? A “Mit számít, hogy kinek volt igaza?”, tudod, a 6 vagy 9, hogy ki, hogy látja, nézőpont kérdése, mert mindenkinek igaza van a saját szemszögéből. Abban volt egy olyan gondolat, hogy “mi a fontosabb? A kapcsolatod, vagy az, hogy igazad legyen” -illetve, hogy “…rohadjon le a kezem, ha én felhívom”, végül “…így telik el az életünk. ÉS a VÉGÉN meg azt mondjuk, BÁRCSAK…bárcsak megölelhettem volna még egyszer”.

Jelen állapotban ezt nagyon érdekes újra megnézni, mert még élnünk kellett volna. Talán most tudom úgy igazán értelmezni.

Pedig te semmiről sem tudsz, de tudod, most olyan jó lenne, ha mégis fognád a kezem, ha az ölelésedbe menekülhetnék.  Ha tudom, hogy az lesz az utolsó csók, az lesz az utolsó ölelésünk, akkor kicsit elhúztam volna. Egy kicsit belefeledkeztem volna. Mondd, te is?