Kedves A.!
Ezt a levelet már sosem fogod elolvasni, mert egy szempillantás alatt tűntél el az életemből, és vittél mindent. Úgy kavartad fel a mindennapjaimat, mint egy hurrikán. Átgázoltál rajtam és csak romokat hagytál magad után.
“…de bakker, nekünk nincs közös jövőnk” – hallom utolsó szavaidat, minden nap, minden percben, melyek a csontomig hatolnak, minden alkalommal, mikor eszembe jut.
Amúgy milyen érdekes ez a megszólítás. Kedves. De mégis mit írhatnék neked, drága A., vagy Szia A., tudod, kedves csak akkor voltál velem, mikor az érdekeid úgy kívánták.
Most is remeg a kezem, ahogy ezeket a sorokat leírom.
Ma fáj a legjobban a hiányod, annyira, hogy néha a levegővétel is kínzó erővel tör fel. Ezt mégis, hogy gondoltad!? Vajon előre kitervelt, gonosz küzdelemnek szántad? Játéknak?! Te okoztad ezt az állapotot, hozd is helyre!
Tudod, én még mindig hiszek benned, hiszem, hogy tudsz úgy szeretni engem, ahogyan elterveztük, amiről álmodtunk, hogy tudunk úgy együtt élni, ahogyan az mindkettőnknek jó.
De, utána visszacsöppenek a valóságba és tudod mit látok? Egy elveszett, elcseszett kisfiút, aki saját magával folytat küzdelmet, aki olyan mintákat és beidegződéseket hozott magával, amiket levetkőzni képtelenség. Ezek a te démonjaid. Neked kell megküzdeni velük. Úgy tűnik, ez a modernkori harc, amikor nem egy sárkánnyal küzdesz meg értem, ha nem saját magaddal, csak kérlek, akard jobban, akarj kicsit jobban engem, mert nem tudlak megmenteni, ha nem hagyod,
de, már lehet, hogy nem is akarlak megmenti, mert most magamat kell.
Hogy téged hibáztatlak-e?! Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs. Tudod most azt érzem, hogy megsemmisítettél, de erről én is tehetek, hogy hagytam magam, ilyen sokáig megvezetni.
Hogy szerelem volt-e?! Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs. Tudod, most azt érzem, hogy csak egy illúzióba, egy idealizált képbe. Abba voltam szerelmes, amilyennek látni akartalak, ami bekövetkezhet, de egy elképzelt férfiba, nem lehet.
Rengeteget gondolkodom a kapcsolatunkon, leginkább azért, mert még mindig próbálom, nem csak magam, hanem mások előtt is tisztára mosni a neved. Még mindig, ezek után is.
Lassan egy éve kezdődött ez az őrület, veled, mikor rám írtál, azon a bizonyos közösségi oldalon. Istenem bár ne tetted volna, de muszáj hinnem abban, hogy minden okkal történik.